Múlt hétvégén nagy fába vágtuk Hannus fejszéjét - egy huszonpár km-es zsámbéki és egy negyven km-es gödöllői túra után a harmadik Budapest-elhagyás irányának Viharsarkot választottuk. Hannus anyai dédnagymamája, Joli néni, nehezen mozog már, arra nincs mód, hogy ő látogassa meg a dédunokát, így nagyjából kétszer kétszáz perces (nos, igen, összesen hat óra) útra keltünk Csanádapácára.
A fifikásan felépített anyai taktikát követve, egy reggeli ébredés-evés-pelus-játék-alvás-evés-pelus kör után lőttünk ki az M5-ös irányába. Hanka pedig már nem hallotta, ahogy apja a Fradi pályánál saját magát szidja az előző napi tankolás elmaradása miatt, hisz ekkor már békésen aludt. Békés álmából békésen, pontosabban Békésben ébredt - a következő étkezésére már egy szarvasi benzinkútnál került sor. Eztán egy óra múlva a figyelemlekötő dalocskák szerzésében igen kreatív anyával és a 454-es utat kevéssé szívébe záró apával felszerelt Hanka találkozhatott dédnagymamájával:
(A következő képek hangulata oly magával ragadó, hogy valószínű keveseket zavar, de azért megjegyzem - vakut mellőzve, ellenfényben, egy boldogan mozgó dédnagymama és egy érdeklődve hadonászó dédunoka koordinálása mellett fotózni - ez meghaladta képességeimet. Így a képek életlenek. Külön elnézést kérek szakmai mentoromtól, Keresztapámtól.)
Egyébként meg kit érdekel az élesség, ha a boldogság jól látszik?
Négy generáció:
A viszontagságos visszautat is hősiesen viselő kislányunkról ezúttal is bebizonyosodott, hogy főállású angyal, amit, hála Istennek, Dédi is testközelből tapasztalhatott meg.
